Kritikai blog

A blog címéből is adódóan kötelességemnek érzem a nagyérdemű és Mr. Jolie közelebb hozatalát. Bemelegítésként tekintsük át a fantasztikus filmjeit:

Kalifornia, Se7en, 12 majom, Fight Club, Blöff, Bábel, Jesse James meggyilkolása a tettes a gyáva Robert Ford, Égető bizonyíték, Benjamin Button különös élete, Becstelen Brigantyk, Az Élet Fája, Pénzcsináló

(És hogy a Twelve Years a Slave-ben mit fog leművelni Steve McQueennel és Michael Fassbenderrel, hát az tartja bennem a lelket az Egyetem legsötétebb óráiban)

Mint a felsorolásból is látszik a 2000-es években úgy döntött nem hibázik. Persze becsúszott egy Mr&Mrs, de azzal legalább megszabadult Anistontól, és egy méltó nőt kerített magának, illetve a Trója, ami egy fricska minden buta visítozós némbernek, aki a 90-es évek eleji Brad-et akarja vissza, hogy tovább nedvedzhessék.

Szóval a 90-es évek végén, amikor elkezdett szakítani tudatosan a szépfiú imázzsal (nem túl sok film során épült fel, és azóta, lassan 20 tudatos próbálkozással sem sikerült lerombolnia), ettől az időszaktól kezdve ontja magából a pazar alakításokat. Párat nézzünk is meg közelebbről:

Kalifornia: az első igazi imázs-rombolás. Vérfagyasztóan zsigerien hozza a gusztustalan, gátlástalan gyilkost, aki nem teljesen érti, hogy ez miért nincs így rendjén.

Se7en: a fantasztikus Fincher-Pitt együttműködés kezdete. Tökéletes partnere Freeman-nek, de talán legjobb a Paweltrow-szál. Ez a pökhendi, kivagyi, hirtelen ember hogy kötött ki Madonna mellett?

12 majom: nagyot játszik itt is. Nekem kicsit teátrális, de mondjuk Jean Dujardin most kapott rá Oscart, Clooneyt is meg szokás dicsérni az Ó testvérért.

Fight Club: A Film. A Szerep.

Ide egy idézet ívánkozik:

"Ryan Gosling skorpiósdzsekije előtt a coolság netovábbját egyértelműen Tyler Durden képviselte a mozivásznon. Noha (pár elrejtett villanást leszámítva) csak a film huszadik percében tűnik fel és gyakran átengedi a terepet Edward Norton narrátorának, mégis egyértelműen ő lett a sebtiben kultikussá vált film arca. Alakítása a Brad Pitt-jelenség kvintesszenciája, szinte mindent egyesít, amit a fentebb kiemelt filmekkel kapcsolatban méltattunk: félistenszerű karizma, fogékonyság a groteszk humorra, menő megjelenés, idézhető mondatok, teljes testi odaadás a szerepnek, valamint minden jelenet uralása, amelyben feltűnik. A Ryan Gosling-párhuzam egyébként abból a szempontból is működik, hogy a Drive-hoz hasonlóan Brad Pitt a Harcosok klubja előtt sokkal inkább a lányok kedvence volt, majd e film láttán a férfinézők is behódoltak és rájöttek, hogy valójában mindig is olyanok akartak lenni, mint Tyler Durden, vagy még inkább, mint Brad Pitt."

Blöff: Nem is szerep, egy lubickolás. Szállóigegyár. Végleg elszakadt a szépfiú szerepektől, többet vissza sem tér oda.

Jesse James: Velencei filmfesztivál legjobb férfi díj. Abszolút jogosan. Átlényegülés, a vászon uralása, minden érzelem megjelenítése. (Életuntság, hírnév, családszeretet, árulástól való félelem, paranoiától való félelem, stb.) Egyik karriercsúcs.

Élet fája: ilyen komplex karaktert, így. Zseniális rendező zseniális filmje ismét, ami rajta áll vagy bukik. Áll. Mint a cövek.

Ezenkívül a cameoit is jól választja meg. Pl. Friends, Egy veszedelmes elme vallomásai.

Színészi karrierje már most teljes lenne, de hol van még a vége. Jönnek a legjobb szerepek, legalábbis kor alapján. Férfi színészek 50 alkotnak a legnagyobbat, az a második virágkor, a végső kiteljesedés.

Uralja a vásznat, elképesztő a kisugárzása, aurája, nem ripacs, nem pókerarc, pontos arányérzékkel van megáldva. Arcával bármire képes.

Az egyetlen hiány, hogy Jesse Jamesen és (határeset) Tyler Durdenen kívül nincs igazán tökéletes átlényegülős szerepe. Persze rajta kívül így is csak két teljes átlényegülést láttam: Mickey Rourke Pankrátor és Michael Fassbender Shame. Azok alapján amit olvastam, még Javier Bardem a Biutfulban csatlakozhat hozzájuk.

Szerintem a világ legjobb színésze, generációjának legnagyobbja, és egy igazi legenda.

És még sehol a vége.

(Megtekintés után ajánlott elolvasni)

Van nem túl sok franchise a világon, ami elérte, hogy akkor is jó legyen, amikor rossz. A James Bond mindenképpen ezek közé tartozik. Ennek fényében nem meglepő, hogy a 23. darab is jó, élvezetes, pörgős és magával ragadó. De...

Először is nézzük az egészet, mint egy filmet, aminek Skyfall a címe, és James Bond a főszereplő neve. Az egész abszolút a helyén van. Minden van benne, amit az ember elvárhat egy 2012-es akciós, ügynökös filmtől. A sztori az elejétől fogva izgalmas, jók a párbeszédek, el vannak találva a karakterek, a színészek abszolút hozzák a hoznivalót. Mindenki elégedetten távozhat a moziból.

Daniel Craig kapott maga alá egy normális stábot, nem úgy, mint a Quantum csendjében. Sam Mendes a rendező nem kispályás pali, elég csak megnézni az imdb-adatlapját. Mondjuk azt lehetett tudni, hogy akcióban nem annyira jártas, de ez meg lett oldva, mert a koreugráfusok láthatóan jó munkát végeztek, Sam Mendes meg szerencsére minden jel szerint nem nézett meg akciófilmet az elmúlt 5 évből, mert nincs kamerakapkodós-rohangálós-zihálós átláthatatlan akciójelenet, viszont van egy egész gyönyörű majdnem egy perces rögzített kamerás bunyó a felhőkarcoló tetején, futurisztikus kék háttérrel, amit mindenkinek látnia kell egyszer, nagyon el van találva. Ahogy úgy általában az egész fényképezés is. 5 percenként volt egy olyan kép, hogy az embernek fel kellett szisszennie a gyönyörtől.

És a főszereplő is hozta amit kellett. Hűvösen elegáns angolság, átható Röntgen-tekintet, láthatólag fizikailag is felhozták a filmre, és itt nem csak a felpakolt izomtömegről van szó. Jó volt látni, hogy hogyan viszonyul a gyerekkorához, mindenhez, amit a Skyfall-birtok megtestesít. Nem szövegel, teszi a dolgát, ami neki éppen nem tejkihordás, ezzel kilógva a Brit Birodalom nagyátlagától, hanem éppen a világ megmentése. 23-szor. Illetve 22-szer, mert a Quantum csendjében semmi sem történt.

A többi szerepben mind brilliáns és/vagy gyönyörű emberek vannak. Adele (vagy) hangját devizahitelek alapjának kéne választani, annyira megbízható. Tiszta hangjával, és az egész hangleejtésével abszolút illik az egész Bond-idillbe, a montázzsal (ami éppen nincs a top10-be a 23 listán, de a Quantum-é meg a top3-ba is ott van, mégis...) együtt pedig az ember tényleg elhiszi, hogy egy elit kaszinó sarokasztalánál üldögél valami egzotikus milliárdosnővel, és közben csak a pókerasztalra figyel, mert érdekesnek ígérkezik Sir Irving Downing emelése. Judi Dench (vagy) megnyerés M szerepére a sorozat egyik legjobb húzása volt (Sophie Marceau és Halle Berry mellett), megint kibírja pislogás nélkül a 143-ε percet, és jó nézni, ahogy Bonddal egyre közelebb kerülnek egymáshoz, amit jó brit módra minden igyekezetükkel lepleznek. Javier Bardem (és) elérte, ami valójában lehetetlen: érdekes Bond főgonosz. Nem a szokásos atombombát lopó őrült atomfizikus/megalomán utopisztikus kommunista/életunt sakknagymester háromszögben mozog, hanem egy érdekes és izgalmas szerepet játszik el. Ralph Fiennes (és) rutinmunkát végez, az ő kvalitásaival a szürke íróasztalhuszár, akiben "van valami" egy kötelező házi feladat.  Berenice Marlohe (vagy) testi adottságai egyértelműen erre a szerepre predesztinálják, és a rendelkezésére álló rövidke időben mindenki számára érthetően átadja a rettegő nőt [értsd: rettenetesen túljátssza a szerepet, de hát ez egy Bond film, nem pedig egy Cannes-i versenymű(?)], Naomie Harris pedig nekem nagyon bejött. Az évődései abszolút a helyén vannak, az egyetlen nő, aki tudja kezelni Bondot, ostoba is vagyok, hogy már a film közben nem jutott eszembe, hogy ki lehet ő. Ben Whisaw Q szerepében nagyon tudott élni a helyzettel, hogy Andrew Garfield láthatólag nem ért rá a forgatásra.

A Skyfall mindenképpen mérföldkő lesz a Bondok történetében, ugyanis gyakorlatilag újra osztja a lapokat. Ennek a pozitívuma, hogy igazán érdekes kezekben landoltak az ikonikus mellékszerepek. Judi Dench nyilván nem lesz mindig elérhető, igazán szép búcsúval adta át a stafétát Ralph Fiennesnek, aki M szerepében várhatóan tökéletes ellenpont lesz évtizedekig Bondnak. A kezdődő kopaszodása, az üres tekintet, és, hogy Bond felett áll, sziporkázó jelenteket ígér, apró hátországbeli játszmákkal, amik igazán jó lehetőséget fognak tartogatni a jövő rendezőinek és forgatókönyvíróinak. Moneypenny fekete léte ugyancsak zseniális húzás pláne ha figyelembe vesszük, milyen lehetséges utódjai vannak a szerepnek. Tökéletesek a kis szócsatái Bonddal, Naomie Harris a lehető legjobb fejjel adja elő ezeket a szövegeket, tudja kezelni Bond játékait, és rutin-nyomulását. Q abszolút uncoolsága, de kockasága miatt vitathatatlan szüksége ugyancsak megannyi jól időzített szemforgatásra ad lehetőséget filmeken keresztül, úgy, hogy senki nem fogja antipatikusnak találni ettől őt, csak azért, mert Bond a felszínen fölényeskedik vele; ezt a kölköt nem lehet nem bírni. Informatikai orientációja pedig igen hasznos lesz a jövő várható Bond-háborúiban, egyben meg is határozza majd azok harcmezejét. Mindhárom választás remek.

És akkor a negatívumok, amik egybe esnek azzal, hogy ha nem mint egy film, hanem mint egy Bond-film tekintjük az egész élményt. Daniel Craig minden idők legutáltabb Bondja, és ennek megvan az oka. Alacsony, szőke, baltával faragták az arcát. Borotvált sima mellkasa mindennek ellentmond, ami szent. James Bond fekete vagy sötétbarna hajú magas, markáns, szép arcvonásokkal rendelkező hideg angol gentleman. Jason Bourne-ból, meg Ethan Huntból van elég, és bármikor reprodukálhatók. Bond legendájából csak egy van. Miért kell elrontani? Bond igenis kapjon meg minden 6,5 fölötti nőt a vászonról, ne legyen olyan, hogy Olga Kurylenkoval egy egész filmet végignyomnak, és még nem is esznek legalább egymás kezéből Martinitől csöpögő olívabogyót. Bond igenis csak vodka-Martinit igyon, ÚGY, ahogy azt kell, akkor is, ha Tahitin tart tesztoszteron-fúziót egy tengerpartnyi kiválasztottnak. Bondból áradjon a sárm, a kifinomultság, az angol elegancia. Bond dolga megtestesíteni mindent, amit a britekben nem kell utálni. Erről a szőkéről az ember még azt is fel tudja tételezni, hogy akár (elnézést a már-már vulgáris szavakért) jobb kézzel dohányzik; bal oldalán vezet egy nőt; nem tudja hogyan kell nyakkendőt kötni; sötétkék zoknit vesz fel, mert úgysem látszik; borotvagélt használ; vagy orrot fúj. Bond tudjon megmenteni bármilyen szép nőt, Bond ne legyen borotválatlan, még halálában sem. Bond ne legyen alkohol- és drogfüggő, Bond uralja az alkoholt, és a drogot adja oda jószívvel az első néger kissrácnak  Havanna/Rio/Buenos Aires/Tenerife/Nairobi mellékutcájában. Bondnak ne legyen a nőzés, kaszinózás csak egy unalmas, kötelező protokollmunka, amit rutinból megcsinál, csak lehessen már leszámolni. Bondnak eszébe se jusson a homoszexualitás, egyszerűen ne ismerje a szót. Bond ne nézzen úgy ki, hogy a főgonoszt el kell torzítani, hogy ne legyen vonzóbb nála. Bond legyen Bond, ne Batman, ne legyen saját Wayne-kastélya, saját Alfredja. Bond ne öregedjen. Bond ne kattanjon el attól, hogy felrobbantják az Aston Martinját, tudja megvédeni, ha nem, legyen az is a terv része. Ne Bondnak legyen olyan teste, hogy habokból kiemelkedő jelenetet lehet vele forgatni, Bond ne erőből oldjon meg feladatokat. Bondnak ne kelljen kétszer ütnie. Bond tekintetéből süssön az intelligencia, tudja mindenki ránézésre, hogy tud latinul, kisujjában van a vívás és a lovaspóló, rare-en eszi a borjú steaket. Bond ne bukjon el tesztet, más okból, minthogy nem tud megjelenni rajta, mert a monacói hercegnővel hentereg.  Bond legyen az, akitől a nem apjukkal élő kissrácok megtanulják, hogy viselkedik egy férfi egy nővel, egy férfi egy társasági helyen, egy férfi az utcán, egy férfi magában, egy férfi az űrben, egy férfi a hazája szolgálatában.

Ezért ő:

Miről is fog szólni a blog?

Írásként elsősorban filmkritikák, néha zenei vagy épp könyvkritikák fognak megjelenni. Ezenkívül jó klipek, feelgood reklámok, sportesemények összefoglalói adják majd reményeim szerint a blog médiamagját.

Na persze valószínűleg egy hónap alatt megunom, és fölöslegesen veszek el a pornó elől tárhelyet a weben, ezért előre is mindenkitől elnézést kívánok.

Hát akkor induljon az önmegvalósítás!